Ferenci Tamás, klinikai biostatisztikus, orvosbiológiai mérnök véleménycikket írt arról, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) január 31-én közleményt adott ki, mely szerint "rémhírterjesztés bűntette miatt" feljelentést tettek olyan cikkek kapcsán, amelyek "a favipiravir hatóanyagú gyógyszerek hatásosságát kérdőjelezik meg" a COVID-19 ellen. Ferenci több tudományos cikket idézve rámutat: a favipiravir hatóanyagú gyógyszerek hatásosságának megkérdőjelezése teljes mértékben megfelel az orvostudomány jelenlegi álláspontjának. "Az OGYÉI az általa el nem fogadott álláspontot nem tudományos értelemben vitatja" - írja. "Azt gondolom, hogy a magyar egyetemeknek, kutatóintézeteknek, a tudományos akadémiának nagyon egyértelműen és nagyon határozottan ki kellene állniuk ezen a ponton a tudományos véleménynyilvánítás szabadsága mellett."
Egy neves nemzetközi szaklapban megjelent magyar kutatás bizonyítja, hogy azoknak a 60 év felettieknek, akiket a kínai Sinopharm vakcinával oltottak, kevesebb az antitestük, ez pedig összefüggésben van azzal, hogy kevésbé védettek – írja az RTL.hu.
Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docensének elemzése szerint a koronavírus-járvány idején mérhető többlethalálozást nézve Magyarország az európai országok között a legrosszabb harmadban található.
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus szezonális, vagyis az előfordulása magától, külső korlátozó intézkedések nélkül hullámzó mintázatot követ egy éven belül. Ezért nyáron alacsonyabb védettségi szint vagy kevesebb korlátozó intézkedés is elég, télen magasabb védettség vagy nagyobb szigor kellhet a járvány megfékezéséhez - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Ferenci Tamás, biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense. A szakértőt arról is kérdeztük, hogy a most terjedő vírusvariánsok ellen milyen arányú védettség szükséges a közösségi immunitáshoz és mennyire hatékonyak ellenük a jelenleg használt vakcinák. Ferenci arról is beszélt, hogy még akkor is fellángolhat a vírus, ha a leegyszerűsített modell szerint elérte az ország a közösségi immunitást.
Nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk arról neves orvosoktól, hogy Magyarország végleg maga mögött hagyta a koronavírus-járványt az oltásoknak köszönhetően. De úgy sem telik el nap, hogy arról hallanánk másoktól, hogy a nyakunkon van a járvány negyedik hulláma. Rusvai Miklós virológus professzort kértük meg, hogy segítsen eligazodni az ellentmondás közepette. A professzor úgy véli, bizakodásra adnak okot a számok, de idén nyáron nem lesz olyan alacsony a napi esetszám és a halálozási adat, mint tavaly. Ősszel pedig jó esély van arra, hogy emelkedni fog a fertőzöttség. Elhamarkodott lenne tehát azt mondani, hogy vége a vírussal terhelt időszaknak, a virológus óvatosságra int mindenkit.
Kifejtette véleményét a kormány vasárnap közzétett, az egyes vakcinák hatásosságát bemutatni igyekvő táblázatáról Zsiday Viktor befektetési szakember. Szerinte ezek az adatok ebben a formában nagyjából semmire sem jók, sem ennek alátámasztására, sem cáfolására. Hasonlóan nyilatkozott Ferenci Tamás biostatisztikus az RTL Klubnak is, rámutatva a kormányzati statisztika hiányosságaira.
A legoptimistább forgatókönyv szerint áprilisra lesz érzékelhető hatásuk az oltásoknak a járványügyi statisztikákban, de ez még nem feltétlenül fog tetőzést jelenteni. Addig is biztos, hogy nagyobb veszélyben leszünk a vírustól, mint valaha voltunk - mondta az Indexnek Ferenci Tamás biostatisztikus.
Március végén tetőzhet a harmadik hullám leghamarabb – mondta Ferenci Tamás biostatisztikus az RTL Híradónak.
A jelenlegi járványt okozó koronavírus elleni vakcinajelöltek közül tíz már emberi kipróbálás alatt van. Az oltóanyag-fejlesztés korábban nem látott gyorsasággal zajlik. Melyek a legaggasztóbb problémák, amelyekkel a kutatók szembesülnek, és miben reménykedhetünk mégis? A kérdéseket Ferenci Tamás biostatisztikus válaszolja meg az mta.hu számára írt összeállításában, melyet változtatás nélkül közlünk.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nem nő a diplomás fiatalok aránya.
17,2 milliárd forinttal lehetett felkerülni a listára.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?